MLTSZ Európa bajnokság

2015.06.25 10:56

A csapat büszkén mondhaja el magáról azt, hogy immáron KÉTSZERES Európa bajnokok. 

 

A Magyar Látványtánc Szövetség álltal rendezett Európa bajnokság, amelyen több ország is képviseltette magát, beleértve Szlovákiát, Szlovéniát, Ukrajnát, Szerbiát és még sorolhatnám. A három napos eseménysorozaton részt vett több száz tehetséges táncos és koreográfusaik, több ezer kísérő és érdeklődő. A táncbemutató egy olyan programsorozat, ahová mint érdeklődő is szívesen ellátogat az ember, családi programnak pedig első osztályú.


Fellépő, illetve táncosként viszont már szigorúbbak a szabályok. Részt csak az vehet rajta, aki előtte a területi, illetve Magyar bajnokságon elérte a kívánt ponthatárt, így elkerülve az esetleges problémákat a lefolytatásában.

 


A duó sikeresen túljutott a területi, majd a Magyar bajnokságon is melyen a gyönyrő 1 helyezést érték el a rengeteg indulóból. 

A bajnokságra a lejutásuk kissé nehézkes volt, tekintve, hogy több mint 300km-t kellett megtenniük ami a hőségben egy kisbuszban nem volt túl kellemes de amint megérkeztek már semmi probléma nem volt. A kellő és kötelező bemelegítés után a táncukat zökkenőmentesen elő tudták adni, rontás és esztétikai hiba nélkül.

 

Az eredményhirdetést sajnos nem tudták megvárni, de egy kedves anyuka bevállalta hogy ottmarad a kislányával és ők átveszik a díjjakat a Savaria nevében. A lányok az elismerésre méltó 5. helyet hozták el, ami nem kis teljesítmény, Gratulálunk Nekik hozzá!

Ellenben a Duó a már többszörös díjas Crazy című táncal a gyönyörű II. helyzést hozták el amire mind Ők mind a Tánctanárrjuk Mind pedig az Iskola nagyon büszke. Hatalmas Gtarula Nekik!!